Főoldal / Külföld / Orbán csupán egy kellemetlen tényező, míg Európa zuhanórepülésbe kezdhet.

Orbán csupán egy kellemetlen tényező, míg Európa zuhanórepülésbe kezdhet.

Az orosz agresszió véget vetett annak a világnak, amelyben annak idején létrejött az Európai Unió. A 27-ek azonban csak megkésve értették meg, hogy már nem lehet adottnak venni a békét a földrészen. Rádöbbentek, hogy gyengék katonailag, és hogy mennyire függő helyzetben vannak az energiahordozók miatt.

Ezt fejti ki a Le Monde vezércikkében a volt főszerkesztő, Sylvie Kauffmann, miután úgy ítéli meg, hogy a korábbi biztonsági szerkezet összeomlott az invázió óta, a transzatlanti szolidaritás pedig már csupán régi emlék. Ekkora válságot a 2. világháború óta nem élt meg a kontinens, amely már nem ugyanaz, mint volt.

Bármiként is végződjenek Trump közvetítési kísérletei, Európa alapvetően megváltozott. Még akkor is, ha ez a folyamat egyelőre nem zárult le. Nathalie Tocci, az Olasz Külpolitikai Intézet vezetője ezt úgy fogalmazta meg, hogy a legdöntőbb újdonság az: már nem magától értetődő a béke. Csakhogy az európaiak csupán tavaly kezdtek rádöbbenni, hogy a háború ugyan Ukrajnában indult, de nem biztos, hogy megáll annak nyugati határainál.

És bár Brüsszel igen jelentős anyagi támogatást nyújt Kijevnek, a katonai raktárak kiürültek. Mujtaba Rahman, a washingtoni Eurázsia Csoport európai igazgatója azt mondja, hogy az agresszió rávezette a tagországok kormányait: már nem elegendő a puha hatalom. A lengyelek és a baltiak ugyan már régóta mondogatják, ám a fegyverkezés csak 2025-ben indult be érezhető módon a földrészen.

Módosult ugyanis a viszony Oroszországhoz. A realisták azt hangsúlyozzák, hogy a kontinens hadiállapotban van Moszkvával. A másik nagy terület, ahol alapvető elmozdulás ment végbe: az energetika. Ám ára van, hogy Európa már nem az oroszoktól veszi a gázt és az olajat. Visszavetette a jólétet, ugyanakkor ráerősített a szuverenitás programjára, ami a Coviddal kezdődött, miután kiderült, hogy a kontinens jelentős mértékben függ Kínától a gyógyszerek területén.

A cikk forrása
Hírek, aktualitások és belföldi események: az iLoveDuna célja, hogy átlátható és gyors tájékoztatást nyújtson a hazai történésekről. Böngésszen tovább aktuális híreink között!