Brazília börtönbüntetését töltő volt elnökén, Jair Bolsonarón már a második orvosi beavatkozást végezték el három napon belül, mert nem bírta abbahagyni a csuklást – írta meg kedden a BBC. A lap szerint az orvosok szombaton Bolsonaro rekeszizmát műtöttek meg, másnap pedig a rekeszidegét. A tartós csuklás akkor alakul ki, ha utóbbit valami – akár nyelőcsőgyulladás, daganat vagy sérv – irritálja.
A szélsőjobboldali volt vezetőt az elmúlt hetekben sérv miatt is operálták, a beavatkozás sikeres volt. Múlt pénteken még úgy tűnt, hogy csak egy hétig kell kórházban maradnia, kezelőorvosa, Claudio Birolini azonban most arról beszélt, hogy az új év első napján engedhetik ki. A 70 éves Bolsonaro állapota stabil, felesége szombaton közölte, hogy már kilenc hónapja visszatérő csuklásban szenvedett. Más egészségi problémái is voltak a csuklás- és sérvműtét előtt, áprilisban bélműtét végeztek rajta. A beavatkozásokra azért is volt szüksége, mert a 2018-as elnökválasztási kampánya során megkéselték, súlyosan megsérült. A mostani orvosi beavatkozást brazíliai legfelsőbb bíróság engedélyezte.
A 2019 és 2022 között hivatalban lévő Bolsonaro november vége óta több mint 27 éves börtönbüntetését tölti a kormány megdöntésére tett kísérlet miatt. Az ügyészek azzal vádolták, hogy puccsot tervezett utóda, Luiz Inácio Lula da Silva kormánya ellen, miután leváltották tisztségéből. A bíró elutasította Bolsonaro ügyvédeinek kérelmét, hogy egészségi okokból házi őrizetben töltse le büntetését, amit ismételt szabályszegéseivel és szökési kísérleteivel indokolt.
Nyitókép: Sergio Lima / AFP
A cikk forrása
Hírek, aktualitások és belföldi események: az I Love Duna célja, hogy átlátható és gyors tájékoztatást nyújtson a hazai történésekről. Böngésszen tovább aktuális híreink között!













